Regionális szíves találkozó Székesfehérváron!
A mai napon (2025.május 15.) a Székesfehérvári SZÍV Egyesületünk meghívására Balatonfüredi és a Mosonmagyaróvári Szív Egyesület tagjai részvételével megtartottuk az idei Regionális szíves találkozót a Palotavárosi tavaknál. A sikeres rendezvényen mintegy 80 fő vett részt.
Köszöntőt mondott Czene Attila olimpikon, Deák Lajosné önkormányzati képviselő, valamint az egyesületek vezetői.
A köszöntők után Fábián Árpád bemelegítő tornája következett, majd Nordic Walking séta a tavak körül.
Czene Attila méltatta a Szív Egyesületünk kezdeményezését, valamint a szakszerűen irányított mozgás fontosságát.
Ebéd után a vendégek kisvonattal Bory várhoz mentek.
A baráti beszélgetések során kiderült, hogy továbbra is kérdéses a MASZEOSZ, azaz az országos szövetség vezetése, hiszen amióta nincs vezetője, azóta nincsenek országos rendezvények. Ezt próbáljuk pótolni regionális szervezésekkel.
A rendezvényről a FMC is tudósított.
