Közgyűlés 2024-ről, +2025 terv

        Szakmai szöveges beszámoló 2024-es évről

                          Kedves egyesületi tagok, sporttársak!

  Sok szeretettel köszöntelek benneteket a Székesfehérvári Szív Egyesület 2024-es év közgyűlésén. Külön tisztelettel üdvözlöm az új társainkat, akik a tavalyi szakmai beszámoló óta léptek be az egyesületbe.

  Kérem, hogy hallgassátok meg évértékelő beszámolómat.

  A 2024-es év egyesületünk számára igen jelentős volt. 2023-as évhez képest 2024-ben nem néztünk szembe nehézségekkel. (Pályázatok 2023-ban nem voltak). A 2024-es évben igen sok pályázatot írt ki az önkormányzat, melyekre pályáztunk is. A pályázatok útján 1.111.000. Ft-ot, nyertünk.

  De kezdjük a beszámolót az elején időrendi sorrendben!

  Az újév szokott módon kezdődött kisebb létszámmal, a betegségek miatt. Az idő javulása meghozta a nagyobb létszámot is. / átlag alkalmankénti kb 50-60 fő/.

  Március elején részt vettünk az Iszkaszentgyörgyi Kardió Tanösvény átadásán, melyet MONSPART Sarolta emlékére szerveztek. A kényelmes gyaloglással történő bejáráson a tagságból több mint 20 fő vett részt. Aki akarta „Kardió felméréssel”, pulzusméréssel és nordic walking bottal tolta a terepet.

  A „Nemzetközi Nőnapot” jó szokás szerint megünnepeltük. A fiaink ajándékkal, virággal köszöntötték hölgytagjainkat. Tetszett a vers, amit Málits Jani mondott el.

  Március hónapban az önkormányzat szervezésében előadási sorozatot tartott:

      Fábián Árpád a tornán végzett pulzus, légzés használatáról, ezen     gyakorlatok jelentőségéről,                    ,

      Schneider Hajnal a mentálhigiéniáról,

      Sándorovics Tímea az egészség-betegség pszichés szempontból,

      Erdész Erzsébet diabetika az egészséges táplálkozásról tartott előadást.

  Április 20.-án „Kifogjuk a legjobb falatokat” címmel rendezte az önkormányzat a fehérvári IX. halünnepet. Komjáthy Gyuri és Magda Jocó séfek által készített halászléből, csoportunkból 25 fő lakott jól. A fogyasztók nagyon megdicsérték őket. Az idén is számítunk rájuk!

  Áprilisban sürgősen vásárolni kellett a defibrillátorba akkumulátort, mert lejárt a szavatossága. Erre a célra, az „Egészségügyi ellátás, Egészséges életmód” képviselői alapból kaptuk igen gyorsan segítséget. Köszönjük!

  Májusban ismételten ellátogattunk a balatonfüredi testvér egyesület által szervezett egynapos sportversenyre, a mosonmagyaróvári egyesülettel együtt. Az egyesületek szoros versenyen mérték össze tudásukat. A jó hangulatot, sok nevetést, jó, bőséges ebédet, az emlékek felidézésével egészítettük ki. Sajnos 2024-ben a MASZEOSZ 3 napos sport rendezvény, szervező város hiányában elmaradt. Ezért volt szükség a regionális találkozóra.

  Júniusban sűrű volt a program. A röplabda csapat Várpalotán megmutatta a tudását a „Barátságos Röplabda” kihíváson, ahol első helyezést ért el. Az idén is készülünk rá!

  Az aktív sportolást folytattuk 20 fővel a „Szépkorúak Sportfesztiválján” a Budapesti „Bikás Parkban”. Felsorolni is nehéz volna az, hogy hány színű pólója van annak, aki évek óta részt vesz ezeken a versenyen. Jó idő, jó sportolás, jó szórakozás volt, sok jó eredménnyel, nyereménnyel.

  Június 14.-én péntekre hívtuk vissza az „Egészséges Szívért Egyesület” várpalotai csapatokat és a NAV röplabda csapatot egy visszavágóra. Sajnos nem mi, hanem a NAV csapata nyert. Ezúton is gratulálunk nekik!

  Sajnos a 2024-es „Borsófesztiválon” nem tudtunk részt venni, mert ugyan azon a napon volt az év végi lazulási rendezvényünk a Palotavárosi tavaknál. Ez a helyszín szinte már a második otthonunk a Deák iskola után. Sütöttünk, főztünk bográcsban Faragó Gabi irányításával, amíg a „nagy ho-ho horgászok” egymás mellett lógatták a botjukat. A leleményes sportversenyt Fábián Árpi gyógytornászunk vezette. A verseny három részből állt. Jókat nevettünk a tombola nyereményeken is. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy elmaradt a nyári találkozó a MASZEOSZ egyesületeivel.

  Ekkor jött el a pihenés, a nyaralás ideje a nyári szünetben.

  Szeptember hónapban a „Zichy ligetben”rendezett civil egyesületek bemutatkozását az Önkormányzat rendezte. Az egyesületünk rehabilitációs bemutató tornája nélkül, már nem is indulhatna a műsor, ami Fábián Árpád vezetésével zajlik. Mindig öröm látni, hogy a több mint 20 tagjaink mellé idegenek is beállnak közénk. Ezzel is felhívjuk egyesületünk tevékenységére, az egészségük megőrzésére az emberek figyelmét.

  Az időjárás nem kedvezett a szeptember 14-ére meghirdetett, „XIX Lecsófőző vigasságra”, az orkán erejű szél és eső miatt. 21-ére halasztották a vigasságot. Érdemes volt az időpontot eltolni, mert akkorra verőfényes idő lett. Az összeszokott csapat, ízletes, finom két féle lecsót készített. Mind elfogyott, nekem nem is jutott!

   Az eredményhirdetés nem csak a lecsóról szólt. Itt hirdették ki a „Városi nyugdíjas klubok” csapatai részére rendezett városi sport vetélkedő eredményeit is. Ha sportolásról van szó, mi nem maradhatunk ki. 8 fős női csapatunk 2. helyezést, vegyes csapatunk is 2. helyezést ért el. Különdíjban részesültek Fülöpné Ágika, Kisné Terike, Málits Jani. Ezúton is gratulálunk nekik!

  A „Szív világnapja” alkalmából meglátogatott bennünket Cser-Palkovics András polgármester úr, akit elkísért Östör Annamária és Molnár Tamás képviselők. Hivatalosan átadták a defibrilátort és gratuláltak az eddig elért eredményeinkhez. Ekkor tartott előadást Klupács Péter a törökországi földrengésen szerzett tapasztalatairól.

  Október 10-ére hívta meg egyesületünket a Mosonmagyaróvári Szívesek, a regionális találkozóra. A kisbuszon melyet Németh Sanyi segítségével vettünk igénybe, 18-an voltunk. A sportolás, beszélgetés, vizsgálatok mellett, lenyűgöző volt látni, ahol megálltunk, a Duna pusztító erejét.

  A 2024-es év novemberében sem maradt el a „Nemzetközi férfinap”. Apró, érdekes ajándékkal viszonozták a márciusi kedvességet a hölgyek.

  November közepén, Csog Imre segítségével beadtunk egy 4,5 milliós NEAO-KP-1 pályázatot, a szívbetegek rehabilitációját segítő programot 2025-re. Örömmel értesítünk mindenkit, hogy nyertünk a pályázaton. A számszerű adatokról később számolunk be.

  Szomorún vettük tudomásul, hogy december elsejével az egyesület orvosa DR Boznánsky Petra, szerződését visszavonta, móri megbízatása miatt. Így az egyesületnek jelenleg sincs orvosa!

  Az évet decemberben a hagyományos karácsonyi ünnepséggel zártuk. Az ünnepi műsort, Gerleki Kriszta testnevelő tanár vezetésével a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulói színesítették műsorukkal. Felidéztük a 2024-es évben történteket, eseményeket szóban, képekben Nagy János jóvoltából. Szendviccsel, forralt borral kívántunk egymásnak BOLDOG ÚJ ÉVET!

  Egész évben az „Alba Fehérvár” kosárlabda csapat ügyvezetője, Simon Balázs 10 darab kosárlabda bérlettel szponzorálja a kosárlabda iránt érdeklődő tagjainkat. Köszönjük neki!

   Köszönetet mondunk a Rockenbauer Csilla vezette könyvelői irodának, a pontos, precíz könyvelésért.

  A köszönet Fábián Árpádnak is jár, aki ugyanolyan lelkesedéssel, vigyáz ránk és az egészségünkre, mint 9 évvel ez előtt.

 Itt említem meg, hogy 2024-ben Varga Lajosné Icát kísértük utolsó útjára.

  A 2024-es évet az egyesület nagyon sok munkával, tartalmas eseményekkel, megelégedéssel zárta, amihez a tagság minden tagjára szükség volt. Köszönet mindenkinek.

  A 2024-es évet, a tagság által befizetett tagdíjból, az önkormányzati pályázatokon nyert összegből, a képviselői alapból, és az 1%-ból fedeztük.

  2024-es év számszerű adatai:

       Nyitó készlet:              pénztár:          79.915.-ft

                                              bank:            473.093.-ft

                                              bevétel:     4.153.329.-ft

                                              összesen:   4.706.337.-ft

      Záró készlet:                  pénztár:        118.610.-ft

                                               bank:             521.653.-ft

                                               összesen:      640.263.-ft

  Kérem a tisztelt közgyűlést, hogy kézfeltartással fogadja el a szakmai beszámolómat, melyet elfogadás után a honlapon is elérhető lesz.

                                                         Köszönettel:  Kutiné Gelley Mária

  Székesfehérvár 2025. április 08.


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék: